
Vendégkönyv


Nagyon örülök…
Nagyon örülök, hogy meg mertem végre tenni (a férjemmel megbeszélni a viszonyunkat), és annak is, hogy belőle ezzel kihoztam az őszinteséget, amit éreztem ugyan, de nagyon szépen el tudtam tusolni a túlevéseimmel…
Szóval tiszta víz került a pohárba. Egy rakás szőnyeg alá söpört kosz előkerült… Szóval van mit eltakarítanom…
Köszönöm Nektek! Sokat segítettetek!

Nem gondoltam, hogy ekkora…
Nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám ez a tanfolyam, de végül minden képzeletemet felülmúlta. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az egész tanfolyamról: egy percig sem lehetett unatkozni, izgalmasan váltakoztak a feladatok, de mégis jutott idő mindenre, mindenkire, arról nem is beszélve, hogy hihetetlenül jól kiegészítitek egymást!

Voltam már sokszor színházban…
Voltam már sokszor színházban, de itt sokkal intenzívebb élményeim voltak. Mázsás súlyokat lehetett hallani, ahogyan a szívekről leesnek, és korábban nem tapasztalt mélységeket és magasságokat élhettem át.

Megdöbbentő felismerés…
Megdöbbentő felismerés volt számomra, hogy felnőttkori problémáinknak milyen gyakran gyermekkori gyökerei vannak. És hogy ha ezekről nem tudunk, annak saját gyerekeink látják kárát.

Kilapátoltuk
Kilapátoltuk, ami bennünk volt, és még jókat is nevettünk. Nagyon tetszett, hogy egyszerre volt jelen a mesék varázslatos világa és a gyakorlatiasság.

Most jöttem haza…
Most jöttem haza a két napos hétvégi sajátmese-tanfolyamról. Néhány jelző: inspiráló, szívmelengető, feloldozó, önbizalom-építő, szórakoztató, meglepetéseket tartogató, távlatokat nyitogató.

Rendkívül izgalmasnak…
Rendkívül izgalmasnak, és bizonyos szempontból igen biztatónak találtam, hogy a csoporttársaim milyen nyíltan avatták be egymást kétségeikbe, a kihívásokba, amikkel szembesülnek, s a beszélgetések során milyen komolyan igyekeztek feltárni azokat a közös élményeket, amelyek támpontot adhatnak a továbblépéshez. Inspiráló volt, hogy ez a felfokozott figyelem nem vált tolakodóvá, a hozzájárulás önkéntes alapon működött. Azóta már eltelt pár hónap, s úgy tűnik, az élmény elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy konkrét változásokat indítson be.
Elsősorban azoknak ajánlom a tanfolyamot, akik nem érzik úgy, hogy szükségük lenne rá, és azoknak is, akik az elfelejtett adósságaikat is szeretnek önmaguk felé rendezni.
Tetszett a trénerek kíváncsisága, klassz, hogy ennyire szeretik, amit csinálnak. Tetszett a módszerek változatossága is, amivel a meséinket igyekeztünk mélyebben megismerni, megérteni, amennyire csak lehet, kizárva a tudatos megközelítéseket.

Kedves Bea és Sándor!
Kedves Bea és Sándor! Nagyon köszönöm, hogy a varázslat, amit a tanfolyamotokon történt, látványosan folytatódik az életemben. Lépésről-lépésre íródnak át sérelmek, és finoman költözik be az öröm a 7köznapjaimba. Új szereplők érkeztek mellém. A munkában és a szerelemben is ugrásszerű fejlemények zajlanak. Tanulok felnőtt nőként működni, és ehhez egy férfi érkezett támaszul. Nagyon hálás vagyok, hogy átélhettem veletek anno azt a mély transzformációt, aminek a gyümölcsei most sorra potyognak az ölembe. Szép napot kívánok!
