A sárkányoknak meg kell halniuk

A népmesék és klasszikus mesék egyik vastörvénye, hogy a hősnek szembe kell szállnia a sárkánnyal, és le kell győznie. Bátorsággal és elszántsággal, s ha ez még nem lenne elég, égi kegyelemmel ez mindig sikerül neki. Cikkünkben mai világunk külső és belső sárkányairól, és arról lesz szó, hogyan segítheti nemes küzdelmünket a mese maga. Az első részben a főleg a gyerekeket és fiatalokat veszélyeztető internet-sárkánnyal, a második részben lelkünk sárkányaival vesszük fel a harcot.

1. Harc az internet-kor sárkányával

A mai gyermekek, sőt, a legifjabbaknak már a szülei is az internet-kor szülöttjei, akik otthonosan mozognak a világháló és a számítógépek által kreált virtuális térben. Hogyan létezhet mégis, hogy hiába a sok „csodás kütyü”, a kicsik, még 10-11 éves korukban is nagyanyáik meséskönyvéből szeretik legjobban a meséket hallgatni? Nemrégiben 8-11 éves, szüleik által élsportolónak szánt gyerekeket kísértem külföldi edzőtáborba. Lenyűgöző volt, ahogyan a kicsik a meccseken igazi sportemberként taktikáztak, stratégiát építettek – elalváshoz pedig mindig kérték, hogy meséljek nekik. Pedig nézhették volna csodás készülékeiken a legújabb mesefilmeket is. Mit ad vajon nekik a valódi mese, amit a televízió és az internet nem? Miért kell vigyáznunk arra, hogy gyermekeinket ne rabolja el az internet-sárkány, vagyis a túlzásba vitt netezés?

A képernyő és a könyv

Gerald Hüther német agykutató és neuropszichológus kutatásai szerint (In: Élet és Tudomány, 2009/13: A digitális média és az emberi agy):

amikor először ültetünk kisgyereket a tévé elé, még beszélget a készülékkel. Mondja a nyúlnak, hogy hol leselkedik a róka. Megpróbál tehát aktívan részt venni a történésekben. Ezt tanította neki az eddigi – virtuális média nélküli – tapasztalata. Néhány hetes tévézés után azonban a legtöbben rezignáltan veszik tudomásul, hogy nem szólhatnak bele tevékenyen a dolgok alakításába és feladják, azaz megkérdőjelezik önhatékonyságuk egy részét.”

Ezzel ellentétben – magyarázza a professzor -, „amikor egy gyerek olvas (vagy olvasnak neki, a szerk.) aközben az agyában rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. Piroska megy az erdőben. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben egy Harry Potter-film semmit sem ér. Mielőtt bekapcsolhatná a fantáziáját, már ott is a következő kép. Csak az viszi valójában előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.”

A függőség veszélye

Hüther professzor szerint a televízió és a számítógépes játékok igazán veszélyessé is válhatnak, ha a gyerekek alapvető szükségleteik – például a valahová tartozás és a szabadság iránti vágyuk – kielégítésére használják. Azok a gyerekek, akik valódi kapcsolatok ápolása és aktív tevékenységek helyett a képernyőt választják, azt a tapasztalást vésik be, hogy bármit is szeretnének, elég megnyomni a megfelelő gombot. Ők sajnos gyakran válnak a szó szoros értelmében a képernyő áldozataivá. Fennáll a veszélye annak, hogy nem képesek tolerálni többé semmilyen hétköznapi hibát, képtelenek feldolgozni frusztrációikat, és nem képesek többé negatív ösztönkésztetéseiket sem kontrollálni. Az ilyen gyerek a valódi világban nem lesz képes boldogulni – vetíti előre a nem éppen kedvező prognózist a professzor, ám hozzáteszi:

Egy gyerek nem születik computerfüggőnek. És soha nem az erős, jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkező, életvidám, nyitott, kíváncsi és kreatív gyerekek azok, akik az elektromos médiák bűvöletébe esnek. Náluk én nem látok veszélyt. Ők a számítógépeket annak fogják tekinteni, amiknek lenniük is kellene: az agy hatékony használatát szolgáló nagyszerű segédeszközöknek. Az internetet olyan gigantikus tudástárként fedezik fel maguknak, amely lehetővé teszi számukra, hogy a reális élet kérdéseit megválaszolják.”

S hogy kikből lesznek a „erős, jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkező, életvidám, nyitott, kíváncsi és kreatív gyerekek”?

Túlzó lenne azt állítani, hogy a gyerekkori mesélés és meseolvasás mindent megold. Az viszont bizonyos, hogy a gyerekek ösztönösen igénylik, és sokkal, de sokkal jobb eséllyel indulnak az életnek a modern kor azon gyermekei, akiknek szülei felveszik a harcot ezzel a sárkánnyal, és kisgyermek korukban sokat és jól mesélnek nekik. Hogy miért? Kulcsot adhat a mélyebb megértéshez, ha összehasonlítjuk a meséket, azok üzeneteit és lélekre gyakorolt hatását az elektronikus eszközök túlzott használatának lélektani és egészségügyi következményeivel. 

Mit választunk?

Dőljünk kényelmesen hátra, és képzeljünk el egy mesehőst: lehet királyfi, szegénylegény, elveszett gyermek vagy bárki más, akiket a klasszikus és népmesékből jól ismerünk. Ez a mesehős útnak ered, hogy megszerezze a királylány kezét és a fele birodalmat, hogy megtalálja a szerencséjét, vagy túljárjon az ördög eszén. Megy, mendegél, s egy erdőbe ér, ahol bekötözi a sánta róka lábát, vagy segít a rőzsét cipelő öregasszonynak. Jótetteiért cserébe mindig kap jutalmat, aminek még a későbbiekben jó hasznát veszi. Ha elakad, tanácsot kér, és be is tartja: megmássza a legnagyobb hegyeket, három napig őrzi a boszorkány nyáját. Néha megpihen a nagy fa tövében vagy az útelágazásnál, és bár minden tőle telhetőt megtesz, olykor hibázik is. Benyit a kastély tiltott szobájába és enged az ott kifeszített sárkány kérésének, vagy idő előtt felvágja a nádszálat, amelyben a királykisasszony szolgálói laknak. Előfordul, hogy kilátástalan helyzetbe kerül, becsapják, kihasználják, még miszlikekbe is aprítják. Ilyenkor csodafüveknek köszönhetően feltámad, hétszerte olyan szép és erős lesz, mint korábban, és ő hozza el az élet vizét vagy nyeri el a királylány kezét. Átérezzük? Élvezzük? Tetszik ez a hangulat?

Akkor most képzeljünk el egy hús-vér gyereket, aki a nap jelentős részében a képernyőt bámulja, a billentyűket nyomogatja, egyik játékról a másik sorozatra szörföl, legyen bár otthon, társaságban, iskolában, járművön vagy bárhol máshol. Mit tapasztal vajon a világból a netező gyermek, és mit az, aki inkább mesehős módjára éli a napjait? Melyik út hová vezet?

A mesehősök mindig értékes cél érdekében indulnak útnak, amelyért hősiesen és becsületesen megküzdenek. Nincs az a mesehős, aki kéreti magát, vagy könnyítést kér a bölcs öregtől, ha az azt kéri, hogy élete kockáztatásával hozza fel a király gyűrűjét a tenger mélyéről, a gonosz szörny birodalmából. Megtapasztalják, hogy nem minden megy könnyen és azonnal, de ha ők minden tőlük telhetőt megtesznek, akkor, ha bajba kerülnek is, nem kell félniük, a segítség nem marad el. A mesehős megtanulja és példázza, hogy érdemes mindig a jót, a morálisat választani. Lehet, hogy a két idősebb királyfi ott ragad a kocsmában és eltékozolja mindenét. De biztosak lehetünk abban, hogy a legkisebb királyfi nem alszik el, ha ébren kell maradnia, és a világon senki és semmi nem térítheti le útjáról. Így, ha útja néha rögös is, és olykor irigységből el is bánnak vele a testvérei, a tiszta szív és a félelem nélküli erős akarat jutalma nem marad el: a történet hetedhét országra szóló lakodalommal és a fele királyság megszerzésével végződik.

A virtuális világ rabjait nehéz meggyőzni arról, hogy valódi eredményt csak erőfeszítések árán, nagy kitartással lehet elérni. Ők az azonnali szükséglet- és vágykielégítés világában élnek. Hadilábon állnak a reális és értékes célkitűzésekkel is. Passzívak, gyakran dönt a gép helyettük, nem mérlegelnek és nem gondolkodnak. Ráadásul sokszor nem veszik figyelembe saját testi és lelki igényeiket sem. Gyakran étlen-szomjan, alvás és pihenés nélkül hagyják magukat manipulálni, sodródni.

A mesehősök megértették és tudják, hogy minden tettnek oka és következménye van. A virtuális világban morális káosz és kettős mérce uralkodik. Nincsenek biztos normák és fogódzók, a rossznak látszólag nincs következménye. Olyan útvesztő ez, ahol semmi sem jelzi a kiutat.

A mesehősök jó barátok, akikben meg lehet bízni, tisztelettudók, becsületesek, segítőkészek és együttérzők. Segítenek a bajba jutottakon és utolsó korty vizüket is megosztják a rászorulókkal.

A virtuális világ áldozatai nem értékelik, sőt, elhanyagolják az emberi kapcsolatokat. Érzéketlenek, ugyanakkor védtelenek is. Nem csak másokra, de még saját magukra sincsenek tekintettel. Kiszolgáltatják magukat a folyamatos információáradatnak, s a kevesebb, de értékes személyes kapcsolat helyett idegenek ezreivel állnak látszat-kapcsolatban.

A mesehősök egészségesek, „komplettek”. Erős és pozitív önértékelésük van, ezért hálásak mindenért, amit kapnak, és sosem irigyek mások erényeire vagy javaira. Nem gyűlölködők, nem haragtartók. Elégedettek azzal, amijük van, nem akarnak mindenáron többet és többet. Ismerik, tisztelik és betartják a természet törvényeit és hisznek a Gondviselésben.

A mesék értékrendje a mértéktelen egoizmus helyett a felebaráti szeretetet, áldozatkészséget, és a vágyak kielégítésének egészséges mederben tartását hirdeti. A másokat mindenáron legyőzni akarás helyett becsületességre, tiszteletre és engedelmességre hív.

Pengő királyfi meséjében a legkisebb királyfi két bátyjával indul el szerencsét próbálni. Amíg a két nagyobb testvér csak a maga javát keresi, Pengő megmenti a szárazon vergődő aranyhalat, visszaszerzi a kialudt tüzet, legyőzi az óriásokat és megmenti a királylányokat. A népmesékben gyakori, hogy három testvér közül csak egy, a legkisebb (R. Steiner besorolása szerint legfiatalabb lélekrészünk, a tudati lélek) teljesíti a küldetést és nyeri el méltó jutalmát. A két báty rendszerint önző, kevély és fösvény, míg a legkisebb nyíltszívű, segítőkész, önzetlen – amiért sokszor együgyűnek, butának, szerencsétlennek tartják a bátyjai. Az életben is, a jóságot hajlamosak a buta naívsággal keverni azok, akik azt hiszik magukról, hogy két lábbal állnak a földön. Bolondnak, élhetetlennek tartják, aki mindig helyesen, erkölcsösen cselekszik, vagy aki egy ideál kedvéért lemond az anyagi világ előnyeiről. Minderre csak a magasabb Én, lényünk halhatatlan centruma képes – őt szimbolizálja a legkisebb királyfi, aki a végén mindig elnyeri a kincset és megtiszteltetést kap.

A mesék szimbolikusan az igazságot mutatják be – nevezzük azt Sorsnak, karmának, Isteni igazságszolgáltatásnak vagy véletlenek puszta játékának. Ahogyan a közmondások, úgy a mesék is az emberiség kollektív bölcsességét rejtik magukban: ki mint vet, úgy arat; addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik, és a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Sajnos a tradicionális mesélés, „hála” a modern kor vívmányainak és világszemléletének, az átlagemberek életében mára jócskán háttérbe szorult a médiával szemben. Mivel az internet és általában az elektronikus média az ember segédeszközéből az emberi értékrendet felfalni akaró sárkánnyá nőtt, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink egészséges világban egészségesen fejlődjenek, szembe kell néznünk vele, és meg kell küzdenünk vele. Nem lehet más választásunk. Megsemmisíteni nem tudjuk, és nem is lenne bölcs, de fel tudjuk vértezni magunkat annak érdekében, hogy ő szolgáljon minket, és ne mi őt.

Tennünk kell valamit azért, hogy gyermekeink a mesék értékrendjét sajátjukká tegyék, hogy ez alapozza meg felnőtt életüket, és ebből merítsenek maguknak cselekvési mintákat.

Ezért a legkevesebb, amit tehetünk, hogy tudatosan életben tartjuk a mesélés hagyományát.

Az ősi bölcsesség, amelyet a mesék képviselnek, mélyen és örökké, elpusztíthatatlanul él az emberek lelkében. A mesék közvetítette értékek a mesén nevelkedő gyermekek és a mesékkel tudatosan foglalkozó felnőttek sajátjává válhatnak, s mentőövként szolgálnak ahhoz, hogy a modern kor kihívásai között is megállják helyüket a világban.

Miénk a döntés, mi választunk.

Ha a mesék mellett döntünk, és az elektronikus eszközöket megtanuljuk és megtanítjuk tudatosan és egészséges keretek között használni, jó esélyt adunk gyermekeinknek, hogy egészséges és teljes életet éljenek: tudjanak szívből örülni, legyenek céljaik; hogy optimisták, kreatívak és aktívak legyenek; reálisan lássák magukat és a világot; bensőséges emberi kapcsolatokat ápoljanak, tetteikért mindenkor vállalják a felelősséget, és megtanulják az adok-kapok természetes egyensúlyát. A teljes életet élő ember harmóniában van önmagával, embertársaival és a természettel, és bátran veti hitét a Gondviselésbe. Ehhez kínálnak biztos alapot a mesék. Vegyük fontolóra, és döntsünk: kutyaharapást szőrével – internet-sárkányt mesével!

2. Harc a saját sárkányunkkal

Gondoljunk most újra egy olyan mesére, ami azzal kezdődik, hogy a király beteg és öreg, a királylányt pedig elrabolja a sárkány. Egy ideig úgy néz ki, nincs remény, veszélybe került az utódlás. Ekkor jön a szegény juhászlegény, vagy a legkisebb királyfi, aki kalandok során át legyőzi a sárkányt, kiszabadítja a királylányt, így elnyeri a kezét és a fele birodalmat. Ugye ismerős?

Érdekes megfigyelni ebben az egyszerű sémában az ősképeken és szimbólumokon keresztül a fiúk pszichoszexuális fejlődési modelljét a születéstől a férfivá válásig. Amikor egy gyermek megszületik, egy ideig szimbiózisban él az anyával, és ez így is van rendjén. Néhány hónaposan aztán fokozatosan elindul a szeparáció, majd 3 éves kor körül megkezdődik a szocializáció. Ekkor válik egyre fontosabbá az apa, kezdődik a férfi szerepek tanulása. A nemi érés a pubertáskorral érkezik, önálló Énnel rendelkezővé, önálló, érett személyiséggé azonban 21 évesen válik a fiatal férfi. Ekkor kell az édesanyjának hamuba sült pogácsával (pozitív családi minták, hagyományok, a személyiségfejlődéssel együtt járó Ödipusz-komplexus feldolgozása) útnak indítania, s az úthoz apjától kell egy csodatévő eszközt (család szellemi öröksége) kapnia. Útra kell tehát kelnie, az apának útra kell őt bocsátania, hogy kalandok és próbák során tanúbizonyságot tegyen rátermettségéről, nemes jelleméről, erős akaratáról, arról, hogy érdemes a királylány kezére. A királylányéra, aki vagy az apja kastélyában várja, vagy a sárkány fogságában reménykedik megmentőjében. Ezt követi majd a hetedhét országra szóló lakodalom. Saját írású mesében minden, ettől az úttól eltérő jelenség a hős útján valamit jelez, valamire felhívja a figyelmet, ami útjában állhat az egyenrangú párkapcsolatra való lelki-szellemi felkészülésnek. A sajátmese-csoportokban ezekkel dolgozunk.

A királylány lakodalmához, vagyis az érett női személyiség kialakulásához egy kicsit másképpen vezet az út. Az elején ugyanígy megvan az szimbiózis az anyával, majd a lány gyermek „szerelembe” esik az apával. Ha ezt nem haladja meg, és megmarad az apa-komplexusa, előfordulhat, hogy sorra olyan partnereket vonz be, akikkel tudat alatt az apát helyettesíti: idősebb, jómódú, párkapcsolatban is apaként viselkedő férfiakat, akik nem alkalmasak számára az egyenrangú, harmonikus párkapcsolatra. A királylány nem maradhat élete végéig a kastélyban: ha nem megy el magától egy hozzá való királyfival, vagy a kezére méltó módon rászolgált szegény szabólegénnyel, akkor a sárkány fogja elrabolni – aki szimbolizálhatja saját elemi ösztöneit éppúgy, mint a lányát el nem engedő apa figuráját: mindkettőt le kell győzni ahhoz, hogy a királyfi oldalán lakodalmat ülhessen, és teljes értékű királynőként vezethesse párjával az új birodalmat.

A sajátmese módszer lehetőséget nyújt arra, hogy a mesében megjelenő konfliktushelyzetre a mese szintjén, a képi világban megoldást találjunk. Mélyen a tudattalanunkban rejlő okokba és összefüggésekbe enged bepillantást, amelyeket tudatosítva megváltoztathatjuk azt a hozzáállásunkat, ami a problémánkat okozza. Különösen a mesebeli megoldáshoz vezető stratégia szimbolikus jelentését érdemes megvizsgálni: ebben rejlik az az erőnk, amelynek segítségével kedvező változást idézhetünk elő életünkben.

Néhány évvel ezelőtt elvégeztünk egy érdekes kísérletet felnőttek körében. Mintegy száz emberrel írattunk olyan mesét, amelynek a kezdetét mi adtuk meg, nekik pedig be kellett fejezniük. A mese felütése ez volt: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány a sárkány fogságában…” Elgondolkodtató és megdöbbentő eredmény született: nagyon kevés mese végződött úgy, ahogyan a nagy könyvben meg van írva; hogy jött a királyfi, megölte a sárkányt, majd elvette feleségül a királykisasszonyt, s kapta mellé hozományul a fele királyságot.

A mesék szimbolikáját a pszichológia nyelvére fordítva a sárkány belső hazugságaink, félelmeink, a tudattalan romboló erők sérüléseink, jellemhibáink, automatizmusaink, a buta, passzív, kétkedő, kényelmes, fantazmagóriákat gyártó lényünk szimbóluma, ami elrabolja a lelkünket és fogva tartja – a sárkány megakadályoz abban, hogy életünk mesehőseivé váljunk.

Mégis, a legtöbb ember meséjében a királylány valójában nem is akart megszabadulni a sárkány fogságából!! Valamiért mindegyikük számára „ jó üzlet” volt fenntartani ezt az állapotot.

Nagyon sok ember fél a változástól, ezért ragaszkodik a rossz és lehúzó, de már megszokott, ezért biztonságosnak tűnő élethelyzetéhez. Ők a legkülönfélébb énvédő mechanizmusokat vetik be, hogy ne kelljen a problémával foglalkozni, és fenntarthassák a „családi fészek melegét”, azt az állapotot, amit kora gyerekkoruk óta megszoktak, és magánéletükben felnőttként is reprodukálják.

Néhány jellegzetes példán keresztül nézzük meg, milyen motivációk húzódhatnak meg amögött, hogy a történetírók nem akarták megölni a sárkányt, és nem akarták kiszabadítani a királylányt – azaz a változtatás valódi igénye nélkül ragadtak meg számukra előnytelen élethelyzetükben.

1. Gyakori volt, hogy a királylány fogságban megbarátkozik a sárkánnyal, vagy legalább is megszelídíti őt. Ez a hárítás mesterfoka. Az illető elhiteti magával, hogy a rossz valójában jó, és nem vesz tudomást a sárkány alaptermészetéről, miszerint az mindig rosszat akar. Ilyenkor a mesélőnek érdemes elgondolkodnia azon, kinek és minek akart mindig megfelelni, háttérbe szorítva saját valós és reális igényeit?

2. Szintén gyakori volt a mesékben, hogy a királylány nem örült, hogy megmentik. A mesélő ez esetben valószínűleg fél az önállóvá válástól, változástól, a felelősségvállalásból fakadó szabadságtól, attól, hogyha önmaga lesz, nem fogják szeretni. Számára fontos kérdés lehet: „Miből érzed, hogy szeretnek?”.

3. Jellegzetes minta az is, hogy a királylánynak elég csupán gondolnia arra, hogy kinyílik a lakat és szabadul; vagy hogy sikerül szép szavakkal meggyőznie a sárkányt. Ez a kisgyerekekre jellemző omnipotens, mágikus gondolkodásra vall. Érdemes végiggondolnia: hogyan és kitől szokott élete során segítséget kérni? Hogyan oldja meg élete problémáit a való életben?

4. Sokak meséjében a királyfi helyett a király intézkedik lánya szabadulásáról. Ez utalhat apa-komplexusra, az apától való túlzott és felnőttként már idejétmúlt függésre. Gyógyító kérdés lehet ilyenkor: „Milyen a férfi/női ideálod?”.

5. Van, hogy a királylány vár, de a királyfi csak nem jön, vagy nem tud jönni. Az aktív, cselekvő rész bénultságára és/vagy a női minőségek túltengésére utaló jelzés, ami mindenképp a változással szembeni ellenállásból fakadhat. Az ilyen mesét író kérdése: „Mi a célod és mi motivál annak elérésére?”

6. Néhány mesében a királyfi ugyan kiszabadítja a királylányt, de nem bántja a sárkányt. Ez csak látszatmegoldás, a problémák tünetei kezelése, vagy még inkább a megoldás elodázása, a valódi probléma bagatellizálása. Ez a hamis megoldás gyakran megfigyelhető spirituálisan kissé „elszállt” embereknél. Gyógyító kérdése lehet: „Mitől félsz?” illetve: „Mennyiben befolyásol mások véleménye?” „Mi a kockázata annak, ha önállóvá válsz?”

7. Szerencsére néhány mesélőnek szívből jött a mesebeli megoldás! Akinek sikerült meséjében a sárkány fejeit levágni és feleségül venni a királykisasszonyt, az bátorító üzenetet kapott tudatalattijától: helyes úton jár az egészséges önérvényesítés megvalósításához, a teljessé, szabaddá és önállóvá váláshoz.

A mesénk sok mindent elárul rólunk, lelkünk aktuális állapotáról. Egyben megoldást is súg a tovább lépéshez. A mesébe látás – vesébe látás: ha nem hiszed, járj utána!