fbpx

A Világszép Nádszál Kisasszony

A helyes hozzáállás meséje

Túl az Óperenciás tengeren, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, élt egyszer egy királyfi. Nem akárki volt ő, hanem az, aki csak ment-ment, árkon-bokron keresztül, és addig nem nyugodott, míg meg nem szerezte magának a világ legszebb királykisasszonyát. Kalandos útján farkasok, sötétség, kígyók-békák, és maga a száz fejű sárkány állják útját. Hála azonban bátor kitartásának, a bölcs öregasszonyok tanácsainak, táltos paripájának, no meg a titokzatos Hajnalnak, végül sikerrel jár. Mit üzen vajon mindez a mai kor emberének? Melyek azok a tanítások, amelyek máig aktuálisak, nézzük a mesét akár lélektani, akár szellemi szempontból?

A történet

A mese azzal indul, hogy az idősebb királyfi már megházasodott, s most a kisebbiken lenne a sor. Igen ám, de ő nem hajlandó akárkit feleségül venni: addig nem nyugszik, míg meg nem találja a világ legszebb királykisasszonyát. Először a felnevelő dajkája, majd két bölcs öregasszony igazítják útba. Megtudja, hogy a Világszép Nádszál Kisasszony a Fekete tenger 77. szigetén harmad magával egy nádszálba van bezárva, s egy gonosz boszorkány őrzi.

Azt is tudtára adják, hogy oda bizony csak táltos paripával juthat el, s hogy előbb még a Nap pitvarából egy égő sugarat is el kell hoznia. Hála három arany hajszálának és a bölcs öregasszonytól kapott varázseszköznek, a kilincsmadzagnak, a hegy tetején elé is toppan a táltos paripa. Egy szempillantás alatt megérkeznek a Föld kapujához, ahol az őrt álló két farkasnak a királyfi saját combjából ad enni. Erre azok tovább engedik a Napnak fényes pitvara felé. Oda is érnek, ám nem hogy az égő sugarat nem hozhatja el, de amikor az arany tükörben nézegeti magát, a Nap szolgája meglátja, és úgy elfújja lovastul egy óriási sötét lyukba, hogy az orráig sem látva, csúszva-mászva tapogatózik 7 nap, s 7 éjszaka. Akkor meglát egy vaskaput, amit egy száz fejű sárkány őriz. Végső elkeseredésében megfújja a furulyát, amit ekkor talált, a sárkány pedig elalszik a szép zene hallatán. A királyfi kisétál, most már nyiladozik a sötétség is. Sőt, magának a Napnak legkedvesebb lánya, Hajnal jön elébe, maga mellé ülteti szárnyas lovára, s végig viszi a réz- ezüst- és aranyerdőn, majd elviszi a Nap pitvarába. Ekkor már megkaphatja az égő sugarat is.

Újra megjelenik a táltos ló, és elrepíti most már valóban a Fekete tenger 77. szigetére. Ahogyan a táltos javasolta, levágja a három nádszálat. Még mindig nincs vége a viszontagságoknak, mert a háromból két nádszálat az intelmek ellenére kíváncsiságból úgy hasít fel, hogy nem gondoskodik számukra vízről: így Világszép Nádszál Kisasszony két szobaleánya szomjan hal. Végül megfogadja magának, hogy a harmadikat csak víz közelében hasítja fel. Így is lesz, s végre egymáséi lehetnek, hetedhét országra szóló lakodalmat csapnak.

A mese, mint a pozitív gondolkodás forrása

Tudnunk kell, hogy mi, emberek, gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel minden pillanatban teremtünk. Megteremtjük a magunk valóságát. Valójában nem az események, hanem az azokhoz való hozzáállásunk alakítja életünket. Képzeljünk el két ugyanolyan korú hölgyet. Az egyik sír, szomorú, kétségbeesett és úgy érzi, hogy vége az életének. A másik vidám, terveket sző, aktív, végre szabadnak érzi magát, úgy érzi, előtte az élet! Kettejükben a közös, hogy nemrégiben szakítottak a párjukkal. Két ember, hasonló történet, merőben más hozzáállás. A helyzet az, hogy az idők során valójában olyanná válunk, hogy megfeleljünk annak a képnek, amit magunkról, másokról és az életről kialakítottunk. Nagyon nem mindegy tehát, mit gondolunk, mert végső soron gondolataink határozzák meg életünket. Most egy kis önvizsgálatra hívom, Kedves Olvasó!

Válaszoljunk magunknak őszintén: vannak-e céljaink? Bízunk-e magunkban? Megérdemeljük-e a szeretetet és a harmonikus emberi kapcsolatokat? Elfogadjuk-e magunkat hibáinkkal együtt? Vállaljuk-e magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Van-e jogunk hibázni? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy minden tettünknek következménye van? Morálisan helyes döntéseket hozunk-e?

Mit gondolunk az életről: lehetőségek tárháza vagy veszélyes üzem? Küzdőtér, vagy szeretet övezi? Tiszteletre méltó vagy kizsákmányolandó? Csodákkal teli, vagy hideg, racionális?

Végül, hogy állunk embertársainkhoz: meglátjuk-e bennük a jót? Bízunk-e bennük? Őszinték vagyunk-e velük? Elgondolkodunk-e azon, vajon mit üzennek számomra, vagy mit tanulhatunk tőlük?

Bármilyen válaszok is születnek meg bennünk ezekre a kérdésekre, az biztos, hogy a pozitív gondolkodás képessége olyan ajándék, amelynek előfeltétele az egészséges énkép és önbizalom. A rendszeres és helyes mesemondás pedig mindezt megalapozhatja.

A gyerekek a mesebeli képeken keresztül fogadják be és értik meg a világot, hiszen ők gyermekként a képi világ nyelvén értenek. A meséken keresztül megtapasztalják az élet dolgait és törvényszerűségeit. Például azt, hogy bár létezik a rossz és mi sem vagyunk tökéletesek, a világ alapvetően szép, és igaz. Mivel gyerekként minden szereplővel, jóval és rosszal egyaránt azonosítjuk magunkat, a mesék a jó győzelmével segítik belső mérlegünk kialakulását, vagyis azt, hogy a való életben is csak a jó pártjára álljunk. A mese képei, történései gyökeret eresztenek és beépülnek a mesehallgatók lelkébe. Mesehallgatáskor átélhetjük, hogy bármi rossz történik is, mindig van remény. Ha megtesszük, ami tőlünk telik, mindig érkezik segítség. A mesék ily módon segítenek megalapozni pozitív képünket a világról és benne önmagukról. Ezért rendkívüli jelentőségű, hogy milyen értékrendet, milyen világképet közvetítő mesével tápláljuk gyermekeink lelkét.

A jó mese a gyerekek lelki-szellemi tápláléka. A Világszép Nádszálkisasszony pedig igazán jó mese. Pillantsunk bele közelebbről is, először a lélekbúvár szemüvegén keresztül. Milyen útravalót kínál ez a történet a gyerekeknek? Hogyan válik a mesebeli kisebbik királyfi a 21. századi gyerekek követendő példájává?

A kisebbik királyfi „addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja”. Hősünknek tehát értékes célja van, amiért nyomban útnak is indul, és amiért érdemes is küzdeni. Mivel útja során a rengeteg erdőben nem tudja, merre tovább, segítséget kér, mégpedig alázattal és tisztelettudóan („köszönti az asszonyt illendőképpen”;elmondja, hogy mi jóban jár”). A segítők tanácsát azután hálásan meg is fogadja („megköszöni szépen a királyfi és meg sem állott, míg annak a magas hegynek a tetejére nem ért”). Amikor a helyzet úgy kívánja, önfeláldozásról is tanúbizonyságot tesz („Gondolja a királyfi, bizony nem adok én a lovam húsából, inkább adok a magaméból”).

Van, hogy hibázik is, például amikor a Nap pitvarában önmagában tetszeleg a tükör előtt. Ennek azonnal meg is lesz a következménye („kerekedik rettentő szélvész, s úgy elfújja lovastul, mindenestül, hogy hetvenhétezer mérföldig sem ér földet a talpuk), de a bajban sem esik kétségbe, nem adja fel, bármilyen nehéz is („csúszva-mászva tapogattak elébb-elébb”). A sötét lyukban kígyókon-békákon tapos és az orráig sem lát, mégsem háborog, nem méltatlankodik, nem hárítja másra a felelősséget. Elfogadja azt, amit adott pillanatban az élet elébe hoz és teszi, amit éppen tennie kell („indult még aznap”, „ment hetedhét ország ellen”, felpattant a táltos paripára), vagy amit tenni tud („nagy bújában, bánatában, belefújt a furulyába”. Sosem rágódik a múlton, se nem aggódik a jövőtől. Mivel őszintén hisz küldetése sikerében – vagyis pozitívan gondolkodik -, viszontagságos útját siker koronázza. A mese megerősít abban, hogy amiben őszintén hiszünk, az valóra válik.

A mese azt a meggyőződést is megalapozza, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, érkezik segítség, mégpedig éppen akkor, amikor szükség van rá, ( „…s mit gondoltok, mi történt? az történt, hogy a százfejű sárkány szépen lefeküdt a földre…” vagy: „nyiladozni kezd a sötétség és mit látnak szemei? Jön elébe egy szépséges szép leány, aki nem volt más, mint maga a Hajnal…)

Minden jó, ha a vége jó – hirdeti ez a mese is, mint valamennyi igazi varázsmese. Sok viszontagság után óriási megnyugvást és reményt hordoz a záró kép: „Már rég el is siratták a királyfit, nem hitték, hogy valaha látják. S íme, megkerült. Elhozta a legszebb királykisasszonyt kerek e világon. Örült a király, s mit csináljon a fia meg a menye, örültek azok is. Csaptak lakodalmat, hét országra szólót…”

Végül, de nem utolsósorban, a mese elülteti a mesehallgatók lelkében a harmonikus és egyenrangú párkapcsolat magvait is. Képet ad a helyes szereposztásról és hozzáállásról. Eszerint a királyfi, vagyis a férfi az, akinek útra kell kelnie, hogy rátermettségét és erényeit bizonyítsa, így elnyerje a szabadítóját váró királykisasszony kezét. A hős útjában benne rejlik az önállósodás természetes útjának ősképe is. A királyfi saját felelős döntése következtében elhagyja az atyai házat. Önálló útja során különféle tapasztalatokra tesz szert és számos erényben gazdagodik, amelyekre azután jövendő életét alapozhatja. A nő útja ebben a mesében rejtettebb – sok oka lehet annak, hogy be van zárva a távoli tenger még távolibb szigetén egy nádszálba –, mindenesetre erős kép, és szépen illusztrálja az odaadó, elfogadó és befogadó női minőséget, amikor szabadítója érkeztekor „…kipattan a nádszálból egy olyan szépséges lány, amilyent még emberi szem nem látott. Ott mindjárt egymás nyakába borultak.”

A Világszép Nádszál kisasszony és a keresztény beavatási út

A lélektani útmutatáson túl az igazi varázsmesékről elmondhatjuk, hogy azok szellemi igazságokat hordoznak, mégpedig a gyerekek számára is érthető módon. Ebből a meséből például nagyszerűen kirajzolódik a beavatási úton járó ember szellemi érésének belső folyamata. A király az életünket kormányzó tudatos lélekrészünk. Az idősebbik királyfi, mint örökös a világi hatalmat, a kisebbik az ember spirituális eredetét, és az isteni egységbe való tudatos visszatérés iránti vágyát szimbolizálja. A Világszép Nádszál Kisasszony az a női minőség, amely a szellemi felébredést jelképezi – ennek a keresésére indul a kisebbik királyfi, mert ennek megtalálására érez csillapíthatatlan késztetést. Csakhogy az áhított királykisasszony egyelőre a Fekete tenger koromsötét szigetén van bezárva – innen, vagyis a mély öntudatlanságból kell megszabadulnia, s ehhez a királyfi hosszú és viszontagságos útja vezet.

A mese az elejétől fogva csodás képekben megalkotott kristálytiszta tanításokat ad a szellemi út során nélkülözhetetlen erényekről és buktatókról. Ilyen erény például a szellemi tanítók és tanítások iránti feltétlen tisztelet. Ahogyan már az előző részben is utaltunk rá, a királyfi illendően beszél, meghallgatja és megfogadja a bölcs öregasszonyok tanácsát. Az első tanító – a dajka – megmondja, hogy valóban létezik, és hogy hol találja a világ legszebb királykisasszonyát. A második útba igazítja a harmadikhoz, akitől majd meg is kapja a választ a kérdésére. Ugyanő hívja fel a figyelmét, hogy táltos paripa nélkül nem juthat célba.

A táltos a szellemi célok iránti lelkesedést, hitet és szenvedélyt szimbolizálja, amelyet a kilincsmadzagból lett kantárral lehet a megfelelő mederben tartani, hogy ne parttalanul áradjon, hanem szellemi célok elérését szolgálja. A kilincsmadzagot azért kaphatta meg már útja elején a királyfi, mert a bölcs tanító meglátta rajta a tiszta gondolat-, érzelem- és akaratvilágra utaló a három aranyhajszálat, azaz a szellemi út előfeltételeit, és a „benne lakozó táltost”. A hegy teteje a tudat magaslatára, vagyis a legmagasabb tudatosságra utal, ezért nem véletlen az sem, hogy a táltos megjelenéséhez a királyfinak előbb a hegyet kellett megmásznia.

A következő próbatételt a Föld kapujánál őrködő farkasok jelentik, akik a királyfi lovának húsát kérik az átengedésért cserébe. Ő azonban nem a szellem tüzét, lelkesedését áldozza fel, hanem saját combjából vet oda a farkasoknak – ez utal az egó háttérbe szorítására, vagyis a szellemi célok iránti önfeláldozásra. Eddig szép is minden, a királyfi eljut a Nap pitvarába. Itt azonban elköveti a szellemi úton járók nagyon gyakori hibáját. Ezért nem hogy elölről kell kezdenie útját, de a látszólag teljes megsemmisülés, a totális szellemi vakság lesz a következménye annak, hogy „odaállott talpig tükör elé és nézegette magát”. Vagyis elbízta magát, hiún tetszelgett a szellemi úton járás első eredményeinek tudatában. Ezért hatalmas sötét verembe, kígyók-békák közé vettetik, és 7 nap 7 éjszaka – azaz nagyon sokáig – nem találja a kiutat: szembesül árnyékával és azzal, hogy önerőből semmire sem megy.

Csak amikor igazán és őszintén búnak ereszkedik, és szívbéli vágya lesz a szabadulás, akkor tudja elaltatni furulyaszóval a száz fejű sárkányt – önző vágyaink, félelmeink, élethazugságaink, téves önazonosításaink rémét. A szívbéli törekvést ekkor isteni kegyelem jutalmazza. Érte jön a Hajnal, „a Napnak legszebb, s legkedvesebb lánya”, és szárnyas lován újra elviszi a Nap pitvarába, ahol most már övé lehet az égő sugár, a Nap-erő, a szellemi fény, ami bevilágítja a Fekete tenger 77. szigetének korom sötét éjszakáját. Azt a szigetet, ahol olyan sötét van, hogy „a királyfi felakaszthatta volna rá a kardját” – vagyis pusztán a pengeéles megértéssel nem sokra ment volna.

Az eddigre számos erénnyel felfegyverkezett királyfi egy kardsuhintással levághatta a Világszép Nádszál Kisasszonyt és két szobalányát rejtő nádszálakat, véget vetve ezzel a gonosz boszorkány – öntudatlan női romboló energiák – hatalmának. A szellemi nászhoz ekkor még két nagyon fontos erényben való megerősödés is szükséges. Ez az együttérzés és a teljes odaadás. A víz, amivel a nádszálból kiszabadított Világszép Nádszálkisasszonyt meg kell itatnia az életben maradáshoz, e kettőt szimbolizálja. A két kiszabadított, de meg nem itatott, és ezért meghalt szobalány a puszta kíváncsiságból kikényszerített, idő előtt érkező és ezért meddő szellemi impulzusra éppúgy utalhat, mint valamely idejét múlt dologra, amelyet a fejlődés érdekében már el kell engednünk.

Epilógus

Saját mese – saját üzenet

Az, hogy ez a népmese rengeteg kincset és személyes üzenetet rejt, talán e néhány kiragadott kép is hűen bizonyítja. A mesét olvasva eggyé válunk a mesebeli szereplőkkel, benne élünk a történetben, ezért az hozzánk, nekünk szól. Érdemes kipróbálni, és a teljes mesét elolvasni. Ám tegyünk most egy érdekes kísérletet! Hunyjuk be a szemünket, vegyünk néhány mély lélegzetet és kapcsoljuk ki a külvilág zajait. Azután mondjuk ki magunkban: „egyszer volt, hol nem volt…” – és csak figyeljünk, milyen kép tűnik fel lelki szemeink előtt. Ugye, érdekes? Ha megfelelő módon kérdezzük, tudattalanunk mindig kész egy mesén keresztül eljuttatni hozzánk életünk legaktuálisabb üzenetét. Hogy hogyan? Létezik egy módszer, amely a mesék ősi gyógyító erejét és a pozitív pszichológia korszerű eszköztárát ötvözi. Ez a Sajátmese-módszer, amellyel ezt az üzenetet megkaphatjuk, megérthetjük és amilyen csodás egy mese, olyan csodás változásokat idézhetünk vele saját életünkbe is.

Én kipróbáltam, őszinte hívéül szegődtem és Nektek is szívből ajánlom.

Korpuszné Szedlmayer Beáta

Felhasznált irodalom:

  • Benedek Elek: Világszép Nádszál Kisasszony (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1976)
  • Pressing Lajos: Az élet vize. Szellemi tanítások a magyar népmesékben 2. (Pilis Print Könyvkiadó, 2011.)
  • Váradi Tibor: Hála, öröm, boldogság (9. rész) Pozitív pszichológia (2018. november 29.)