fbpx

Minden lehetséges!

Mi a sajátmese, és hogyan hat az ember lelkére? Mire jó és hogyan működik személyes varázsmesénk? Hogyan juthatunk hozzá? Mire jó, hogyan dolgozik egy sajátmese-csoport? – cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körül

Miért meséltek egymásnak meséket az emberek mindig is, minden korban, a világ minden táján? Azért, hogy a meséken keresztül ismerjék meg az emberi élet legnagyobb kihívásait, fordulópontjait, és a bennünk rejlő mesés képességeket ezek megoldására. A mese élő képekben, művészi formában vázolja fel a megoldási lehetőségeket az emberi sors alapvető kérdéseire, mint például: születés és halál, küzdelem, döntés, találkozás, érés, öregedés, egészség és betegség, felelősségvállalás… A mesékben megjelennek a minden ember lelkében ott élő ősképek, például az Anya, az Apa, a Nap, a Hold, a Király, a Tenger, a Barlang, az Erdő, a Forrás, az Öreg bölcs, a Mostoha – és az azokból fakadó szimbólumok képi nyelvén beszélnek rólunk és nekünk.

Személyes varázsmesénk olyan, mint egy animációs film lelkünk aktuális és állapotáról és legmélyebb történéseiről. A mesebeli történet a képek és szimbólumok nyelvén megmutatja, hogy valós életünkben mire támaszkodhatunk, miben bízhatunk, és főképpen, hogy hol vagyunk elakadva, mi blokkolja élethelyzetünket; megmutatja, merre-hogyan tudunk továbblépni. Segít leküzdeni belső, gyakran gyerekkorban rögzült programjainkat, önhazugságainkat, melyek öntudatlanul gátolnak abban, hogy teljes életet élhessünk – terápiás ereje van! Mindezt úgy, hogy a mese világából nem kell kilépnünk, mégis csodás változásoknak lehetünk tanúi saját életünkben.

A mesebeli kihívások megoldásának titka a főhős hozzáállásban rejtőzik, akinek viselkedési módja mindig cselekvő, aktív, odaadó, belemenősen bátor, önzetlen, céltudatos, kitartóan töretlen, tiszteletteljes, segítőkész, éber, furfangosan eszes, gyakorlatias – igazi szív-ember. Saját varázsmesénk megmutatja, hogyan állunk mi magunk ezekkel az erényekkel: megvannak-e, működnek-e életünkben, jó úton járunk-e, vagy még öntudatlanul elvakít saját infantilis, egoista, sokszor nárcisztikus lényünk, lebénítanak-e korábbi traumáink, sérüléseink, illetve jelenlegi élethelyzetünk.

Kinek érdemes sajátmesét írnia?

Mindenkinek, aki elfogadja a lelki világ, illetve a tudattalan létezését. És nem csak azoknak: Dr. Paola Santagostino, milánói pszichológus, a sajátmese-írás módszerének megalkotója – aki több mint három évtizede sikerrel alkalmazza a sajátmesét terápiás céllal – ezzel kapcsolatban így fogalmaz:
„Mindenki számára hasznos mesét írni, mert fejleszti a kreativitást és mélyíti az önismeretet; segít kapcsolatban maradni saját magunkkal, segít kifejezni szükségleteinket, vágyainkat, lehetőségeinket. Érdemes például időnként kitalálni egy mesét „csak úgy”, határozott szándék, illetve konkrét problémára való megoldáskeresés szándéka nélkül – nagyon jó módszer ez.  A meseírás ugyanis egy a számtalan önkifejezési mód közül; olyan, amivel életben tarthatjuk kreatív énünket; születhet belőle egyéb műalkotás: vers, zenemű, vagy kép is.”

Olyan rendkívül finom lelki gyógymódról van tehát szó, ami valójában művészeti terápia. A sajátmese úgy gyógyít ahogyan a zene, a festészet vagy a tánc. A különbség annyi, hogy a sajátmese mindenfajta előképzettség nélkül alkalmazható, és célzottan, meghatározott irányban hat: mesebeli képekben és eseményekben meghatározza a tudattalan mélyén rejlő aktuális és legégetőbb problémát, és egyúttal irányt mutat a lehetséges megoldás felé. A testi-lelki öngyógyítási folyamat spontán módon akkor indul be, amikor megtaláljuk a megoldást a mesében megjelenő problémára – vagyis ha mesénket szívből így zárjuk: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Milyen egy sajátmese?

A sajátmese jellemzői szinte teljesen megegyeznek a klasszikus magyar népmesék felépítésével és sajátosságaival. Mesénk megírásakor csupán néhány, de nagyon fontos szabályt érdemes betartanunk, és törekednünk kell arra, hogy lehetőség szerint az adott formai keretek között kalandozzunk, ott azonban teljesen szabadon.

Magyar emberként, magyar nyelven mesét írni azért is külön kiváltság, mert a magyar mese és nyelvi kincs különleges, erőteljes gyógyító és önismereti eszközzé teszi a meseírást; ősi, hagyományos meséinket úgy alkották meg ugyanis, hogy a közösség számára testi-lelki-szellemi gyógyító erőket hordozzanak.

A sajátmese írás módszere

A módszer nagyon egyszerű: közösen leülünk, megismerjük a sajátmese műfaji jellemzőit, ellazulunk egy alapos relaxáció hatására, ráhangolódunk, majd kimondjuk a varázsigét: „Egyszer volt, hol nem volt…” És ezután egyszerűen hagyjuk, hogy megérkezzenek hozzánk egy (emberi) mesehős kalandútjának képei. A beérkezett mesénket ezután leírjuk.

A sajátmese megírása után csoportban és egyénileg is tovább dolgozhatunk vele: művészeti eszközökkel, életünk megfigyelésével, a mese átélésével, a főbb drámai szituációk eljátszásával és megbeszélésével.

Megírt mesénk legpraktikusabb jellemzője az, hogy akkor is hatni kezd az életünkre, ha egyáltalán nem is foglalkozunk vele. Ez varázslat ám a javából. Ha a módszert megtanultuk, pár havonta önállóan megírhatjuk soron következő öngyógyító sajátmesénket.

A sajátmese-tanfolyam célja

A tanfolyam célja a MESE megíratása, plusz a mesével való önismereti munka elindítása, segítése – egy kis bíztatás arra, hogy kedvet kapjunk ehhez a kreatív belső úthoz.

Biztosak vagyunk abban, hogy belső bölcsessége olyan a mesével ajándékoz meg mindenkit, amire az adott pillanatban éppen szüksége van. Sajátmesénk személyre szabottan segít, hogy újra megtaláljuk mesés belső lelki erőinket, és hogy megtegyük élethelyzetünk megoldásának következő lépését.

Sajátmese írás csoportosan

1. Védett környezet

Minden valódi önismereti csoport közös jellemzője, hogy kölcsönös bizalmon és jó szándékon alapuló, védett környezetet és figyelmet nyújt a résztvevők számára. Íratlan törvény, hogy a csoportban mindenki egyenlő, senki nem több vagy jobb a másiknál. Ami elhangzik, azt a tagok bizalmasan kezelik, titoktartást vállalnak.

2. Őszinte visszajelzések

A csoport tagjai egymást nem minősítik. Ha valaki rossz úton jár, a csoport egyértelműen, de nem számon kérően visszajelzi. Mindez lehetőséget nyújt arra, hogy öntudatlan visszásságainkat felismerjük, elfogadjuk, sőt, lehetőségként fogjuk fel arra, hogy tetszőleges módon megváltoztassuk.

3. Különleges kapcsolódási lehetőség

Egy sajátmese-csoportokban a mesék varázslatos környezetének köszönhetően megszűnnek a földi lét korlátai: az ember tisztán lelki és szellemi lényként tud kapcsolódni önmagához és másokhoz. A mesében ugyanis minden lehetséges, bármit megtehetünk. S aki mer, az nyer!

A sajátmese-csoportban a résztvevők megtapasztalhatják egymáson: ki amennyit beletesz, annyit kap, s ebből bátorságot meríthetnek. Van példa arra, hogy valaki mélyen belemegy a játékba, és katartikus felismerésekre, feloldáshoz jut; de van olyan is, aki a felszínnél nem tud, vagy nem akar mélyebbre menni. Utóbbiaknak jó példát adnak bátrabb társaik; másrészt ők sem esnek el a varázslattól, hiszen eleve már annak gyógyító hatása van, hogy megírták a mesét.

4. Több nézőpont, valós megoldási lehetőségek

A sajátmesék csoportos feldolgozói gyógyító erejűek minden egyes résztvevő számára. Egymás sztorijait látva különböző megoldási és reagálási módokat tapasztalhatunk meg. Látjuk, ahogyan társuk átél és megold egy válságos élethelyzetet. Láthatjuk, hogy létezik megoldás; mintát kapunk olyan hozzáállásra, amivel az adott kihívás legyőzhető, mégpedig úgy, hogy közben számos más megoldási módot is ki lehet próbálni, veszélyek és kockázatok nélkül. A sajátmese olyan veszélytelen kísérleti terep, ahol bármi kipróbálható, amíg a legjobb megoldás meg nem születik. Ezért ez tanfolyamunk egyik mottója: MINDEN LEHETSÉGES!

A képek és szimbólumok révén született legjobb megoldások azután „életre kelnek”, és mesés változásokat indítanak el hétköznapi életünk során. Érdekes tapasztalatunk, hogy egy-egy csoportba hasonló problémákkal küzdő emberek jönnek össze. Ők azonnal felismerik egymást, és azonnal kapcsolódnak is egymáshoz, ami a személyes példákon keresztül óriási segítséget jelent a problémák megoldásában.

Szerzők: Korpuszné Szedlmayer Bea és Korpusz Sándor

Megjelent a Manifesztum c. folyóirat 2014. szeptemberi számában