fbpx

„Krisztina odaadással relaxált és imaginált, de értelmezésre semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy vajon mitől gyógyult meg? Kétségtelennek látszik, hogy amit a képzelet terápiás színpadán, a tudattalan világ képi nyelvén lejátsszunk, az a benne rejlő indulati-emocionális jelentések átalakulását eredményezi” – állítja Dr. Bagdy Emőke, a Príma Primissima díjas, pszichoterapeuta, az “Álmok, szimbólumok, terápiák” című könyvében.

És, hogy miért lehet ez így?

Magyarázat: mindaz, amit lelki szemeinkkel látunk és érzelmekkel telítetten átélünk, valós élet-tapasztalattá válik számunkra.

Ez történik akkor is, amikor mesét írunk. Ha a belső képeken sikerül „javítanunk”, akkor a mögöttük rejlő életérzések, indulatok, viszonyulások is pozitív irányba változnak.

De mi lehet ennek a titoknak a nyitja? Mi történik akkor, amikor valaki átél egy mese-szituációt?

A mese története érzelmekkel áthatott, élő képekben pereg le a lelkünkben. Olyan élmény ez, ami megegyezik azzal, amit normál, hétköznapi életünk során átélünk. Ha mesénkben a királylány valóban rájön, hogy a sárkánnyal nem érdemes barátkozni és megvárja a királyfit; ha a törpének mégis sikerül kijutnia a barlangból a kinccsel; ha a szegénylegénynek sikerül átjutnia a veszélyes szakadékon és teljesíti a próbát, akkor sikerélményt élhetünk át.

Megkönnyebbülünk, mert átéljük, hogy a dolgok jó irányt vesznek. Az a valós, élő tapasztalat és érzés íródik be a lelkünkbe, hogy az adott szituációt képesek voltunk megoldani. Bármilyen nehéz vagy hazug is volt, túljutottunk rajta. Megerősödünk abban, hogy képesek vagyunk pozitív irányba változtatni az elénk kerülő helyzetet. A trükk az, hogy érzelmileg nem tudunk egyszerre két állapotot fenntartani. Amikor krízisben vagyunk, azt éljük át, hogy nem látjuk a kiutat. De valójában nem a helyzet nehéz. A problémát nem a helyzet maga, hanem az okozza, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk megoldani. Emiatt az érzelmi blokk miatt neki sem vágunk a szükséges teendőknek.

Ezzel szemben, ha a mesével való foglakozás során átéljük, hogy képesek vagyunk egy nehéz helyzetet megoldani, akkor varázsütésre az aktivitás, önbizalom, reményteli hozzáállás térfelére kerülünk át. A mesével való munka legértékesebb ajándéka, hogy pozitívra hangolja lelkünk alapérzéseit, reményt, hitet és bátorítást ad a cselekvéshez, megerősíti önbizalmunkat. Arra ösztönöz, hogy vegyünk részt az életünkben. Lelkünk piros lámpáit zöldre váltja. Képessé válunk arra, hogy a folyamatosan felénk áradó lehetőségeket el tudjuk fogadni. Ezért tapasztalják a meseírók, hogy fontos életterületeiken, melyekben régóta el voltak akadva, hirtelen beindulnak a dolgok. Mindez a lélek mélyén történik meg játékos, szimbolikus, művészi formában.

A mesehelyzet valós tapasztalata élettel teli hatást fejt ki hozzáállásunkra, önképünkre. Sikerült valamit meglépnünk, amire addig nem voltunk képesek, vagy nem is gondoltunk rá – hiszen ha nem így lett volna, a mesebeli probléma sem merült volna fel. Lelkünk most megtanulta, hogyan bánjon egy adott nehézséggel. Így fordulhat elő, hogy ha eredeti mesénket átdolgozzuk, valós életproblémáink oldódhatnak meg “váratlanul”, látszólag különösebb ok nélkül.